Adam Nemeth’s Blog

Megvettem életem első legális Mp3 fájlját.

Különösebb reklám nélkül: a Nightwish legújabb albumáról, az Eva-ról van szó, és a Nuclear Blast német webshopjában vettem. Egyik ismerősöm mondta, hogy ő nem sajnálta rá azt az 1 eurót (ami eleve jótékonysági célokat szolgál), én meg poénból beírtam neki a semmi által el nem fogadott, nem dombornyomott, nem elektronikusszámlás Visa Electro bankkártyám adatait, és mire felócsudtam volna, hogy működik, már rég ment a letöltés.

Az oldal egyébként ránézésre oscommerce-alapú (ami open source, viszont belülről elég gány), ami - tekintve a telepítés egyszerűségét és az OTP Junior kártyák elterjedtségét - azt hiszem nem kell mondanom, mit jelenthet.

UPDATE: A szám témájával egyezően a letöltésekből származó profit egy német gyermeksegély alapítvány számláját fogja gyarapítani - állítólag teljesen. (Ezt azoknak írom, akik nem olvasták ezt a hírt tavasszal.)

Mostanában e-bookon éltem. Az indok egyszerű: mindig nálam van (a java-s mobilomon), tetszőleges mennyiség tartható egyszerre a táskában (egy könyv oldalanként ~1KB körül van), és a világítás eleve megoldva, a kijelző háttérvilágításának (és a fehér alapszínnek) hála, így éjjel se zavarom szobatársaimat.

Történt azonban, hogy a Dűne Istencsászára c. könyvet sehogy nem akarta megenni a szokásos E-book readerem (a MobiBook2) a méret miatt, így kénytelen voltam más eszköz (ezúttal ReadManiac) után nézni. Ez azonban néha megbolondult, meg maga az e-book történetesen ritka sz.r minőségű volt, így, mikor épp a Nyugati aluljárójában jártam egy könyvesbolt előtt, azt mondtam magamnak: “eh, megnézzük van-e”;volt, lehetett kártyával fizetni (egy aluljáróban…), elhoztam.

Nos, azóta nincs 10 oldal, hogy haladtam vele, pedig ennek két hete.

Az okok nagyon egyszerűek: a Dűne Istencsászára már túl nagy formátumú ahhoz, hogy beférjen a laptoptáskámba a gép mellé, a WC-re mobilt vinni mégiscsak kevésbé néz ki hóbortosan mint könyvet (pláne hogy egyáltalán nem feltűnő), éjszaka lefekvés után pedig fejlámpa hiányában nem tudom olvasni.

Szóval biztos nagyra értékelendő a papír illata, azt hiszem, maradok az e-booknál: nekem már most kényelmesebb.

(Ja, és a Librinél van partnerprogram (affiliate), ez tetszik, csak a Nyugati aluljáróját nem szabadna említenem ha beszállnék, így egyelőre kihagyom az 5%-ot)

Nem most találtam ki, igazából egy lánynak (mindig ezek a lányok) mondtam először, de most a twitter-őrület kapcsán megint előjött: szeretnék bemenni egy boltba, és hangulatokat venni.

Mi is egy hangulat? Valószínűleg valamilyen gondolat/érzés + az öt érzékszerv: hang, fény, íz, illat, hő. Igen sokszor ülök le egy adott teával a kezemben, egy adott füstölővel, a fényeket is így rendezem, aztán berakok egy adott albumot, és gondolok valami adottra / olvasok valamit.

Lássunk egy példát: most épp Enya A Day Without Rain albuma megy, a háttérben egy gyümölcsös füstölő, épp most ittam egy sárgadinnyés Pickwick zöldteát,  lelki szemeim előtt zöldes, pasztel-kékes dolgok (az album borítója, a tea doboza, a twitter felülete), és gondolok valami konkrét dologra.

A hangulatok fontos dolgok, nem feltétlenül lehet őket csak zenével megfogni: ezért adják mellé azt a kis füzetecskét, amiben lustamód csak dalszövegek vannak rendszerint, meg az illusztráló képek. Mi lenne, ha kis könyvecskét mellékelnénk hozzá, történetekkel? Meg valamit, ami illatot, ízt ad esetleg.

Ja, és ne adjuk ezt a csomagot 3-4000 Ft-ért. Ennyit nem ér meg sokszor egy hangulatos este, márpedig ez pont ennyi. Adjuk egy picivel olcsóbban, 1000-1500-ért: a CD darabja 20 Ft sorozatgyártásban, a füstölőből 100 kisker áron 8 db, a drágább tea 500/25 db körül van, és már csak nyomdaköltség, csomagolás. Értem én, hogy ezért meg kellett szenvedni, meg hasonló, meg megmarad, de mégiscsak az ingyen letöltött mp3-mal versenyzünk, mégiscsak hangulatot határozunk meg.

Persze lehet, ez is megmarad magamnak, de azért kiváncsi lennék a véleményetekre.

Az elmúlt másfél hónapot - többek között - a YouTube kutatásával töltöttem (értsd: “tudományos” kutatásával, nem önszórakoztatással);természetesen ez is szerepet játszott abban, hogy nem postoltam a blogra, de remélem, most már fogok (ezen a héten szinte biztosan). Majd lesznek talán részletek is, most azonban egy jelenségről írnék.

Brookers lelépésével (ill. pontosabban profivá válásával) a YouTube sztárja a nézettségi adatok alapján egyértelműen Bree lett, aki LonelyGirl15 néven publikálta videóit. Leegyszerűsítve a kerettörténetet, a csaj 17 éves, egy haverja, aki kissé kocka, állította be neki ezt a webcamet, és a szülei előtt titkolja, hogy videoblogol.

Ám ez (sokak szerint) csak az álca.

(more…)

Steve Ayson Folbers reklámja (MOV)

Valahogy nekem erről a Pink Floyd Echoes-a jutott eszembe:

Cloudless everyday you fall upon my waking eyes
Inviting and inciting me to rise
And through the window in the wall
Comes streaming in on sunlight wings
A million bright ambassadors of morning

Egyébként az tetszik, hogy a kétféle hozzáállást a reggelhez egymásra vetíti… Egyáltalán a kétféle hozzáállást az élethez.

Ja, és természetesen az utolsó pillanatban villan csak fel a termék, mint a jó reklámokban.

Update: Onlyflash-embereknek (nincs quicktime:) ) a reklám honlapja 

(Tessék a TV-re kattintani) 

Ma megtudtam, hogy a vírusmarketing az az, amit én új projectjeim indulásakor csinálok

Nekem mondjuk egy egész más elképzelésem van a dologról, más oldalról közelítem, majd meglátjuk

(Ne feledjük, továbbra sem vagyok marketinges, még mindig információmérnöknek (francia eredetű kifejezéssel informatikusnak) vallom magam, szóval ez nekem még lehet az újdonság varázsa )

Anno egy most meg nem nevezendő személy olyasmit mondott énnékem, hogy embereknek adunk kedvezményt, ha megadják 10 másik ember e-mail címét, akiknek elküldjük ugyanazt a tukmálós marketingszöveget, amit annyira utálok, és törlök azonnal..(rendszerint a feladó is bannolva lesz nálam, ha ismerős, akkor is), ezt rühelltem.

Viszont anno vírusmarketinggel terjedt az egyik első iwiw-es nagy átvágásról szóló leleplező cikkem, megelőzve ezzel 24 órán belül az összes addigi hír népszerűségét.

Szeretem a netes nyomozást, bulvárt írni nem annyira, de akkor ki akartam próbálni, ez volt az első akkor, és ezidáig utolsó is

Az Ivett-sztori röviden: két, a BME villanykar közösségi életében nagyon aktív srác kitalálta, hogy az akkor éledező iwiw-mániát meglovagolva megviccelik a villanykarosokat kicsit.

Csináltak egy álazonosítót egy lányról, a többit sejthetitek…

A VIR a villanykar közösségi lapja, így egyrészt teli van villanykari szlenggel, másrészt in medias res, ezért elnézést kérek.