Mon 12 Jun 2006
Épp Scobleizer blogját olvasom, a kilépésének okait kutatva.
Borzalmas.
Mondjuk jellemző, hogy ergonómia órán a tartalomergonómia slide üres volt, inkább én jelentkeztem, és mondtam el a véleményemet a dologról, na de azért mégis.
A web nem Leslie L. Lawrence - könyv. Ne írj 200 oldalt mindenféle kiemelés nélkül.
Tudom, hülye kis webegyes vagyok, hogy Nielsen-t és Lynch-et reklámozok 2006-ban, de könyörgöm, azok legalább tudták, hogy nem szabad más emberek idejét elb.ni. Nem engedheted meg magadnak, hogy mindenféle tagolás és kiemelés nélkül kirakj bármit, ami 3 sornál hosszabb, komolyan.
Ez a Web. Nem az Élet és Irodalom hasábja, de még csak nem is egy verseskötet, és pláne nem naplóregény. Nem papírból van, nem akkor (pihenőidőben) és nem ott (az ágyamban) olvasom, és nem Te vagy az Egyetlen Kiválasztott Blog. Kinyomtatni se foglak ezért.
Egy információmérnök kiborulását olvashatták hölgyeim és uraim, 2006-ból, aki még mindig hisz abban az ócska elvben, hogy a web egy újfajta médium, nem papír és nem ért egyet Tóta W. Árpáddal sem abban, hogy a publicisztika eredménye mindig szöveg, és csak a szöveg számít, annak ellenére, hogy simán megérdemeltnek tartja a Pulitzer-díját, és azon kevés író közé tartozik, akinek még igyekszik a szövegein végigrágni magát.
Én kérek elnézést.
June 12th, 2006 at 12:34 am
Ilyen szempontból maradok webegyes webmásfeles. Szívesen biztosítok kilépési pontokat a szövegemből, mindent részletesen úgysem tudok leírni (ráadásul nem is akarok). Viszont a szöveg értelmezését az olvasóra hagyom. Többször alakult úgy, hogy a kommentekben kialakult beszélgetés nem arról szólt, ami szerintem az adott írás - nagy szavak - központi problémája volt, de beszélgetés volt, a cél megvalósult.
Abban nyilván igazad van, hogy kényelmesebb az olvasónak, csak nincsenek ilyen uralmi törekvéseim a szöveggel és az olvasóval szemben.
June 12th, 2006 at 12:46 am
Ez nem a beszélgetésről szól. Ez arról szól, hogy más az az élethelyzet, amiben az ember webet olvas, és más az, amiben papírt.
Ne a kilépési pontokat létesítsd, hanem a belépésieket, sokkal fontosabbak.
Egy kommunikáció mindig A-tól megy B felé, és e két szereplőnek célja van a kommunikációval. Ha nincs, ott kezdődnek a bajok.
Az embereknek véges idejük van, nagyon gyorsan kell dönteniük, mit érdemes elolvasni, és mennyire.
Erről tartottam már több előadást (többek közt az ELTE-n a szakkolifesztiválon, vagy középiskolásoknak irodalom-óra gyanánt a Révaiban), de úgy látszik, nem lehet elégszer elmondani- vagy én vagyok a hülye.
June 12th, 2006 at 7:52 pm
Nem vagy hülye, csak másnak tekintjük a blogot. Itt lép a képbe a közhelyes ‘ahány blogger, annyi blogdefiníció’ című ősi igazság.
Beszélgetni azzal lehet általában, aki elolvassa az írást. Tud reflektálni a feltett kérdésre (ha van), megvilágíthatja, hogy szerinte más a lényeg, kijavíthat (ez utóbbi tán a legfontosabb). A kommunikáció célja jelen esetben “táncba vinni” a már jelen lévő olvasót.
Amit te mondasz az más célnál jó, ha az üzeneted lényegét mindenképpen el akarod juttatni még az ‘éppen csak beesett’ olvasónak is. Nem rossz cél, formálhatsz belőle visszatérő olvasót is akár, de más mint amit én akarok a blogtól.
Persze ebben benne van, hogy feltételezem, hogy az irodalomra és az irodalomról való beszédre is rászánják az időt.
(Btw, dehogynem blogolás = beszélgetés. Ha már webkettő.)
June 12th, 2006 at 8:43 pm
Hmm… kezdjük egy picit máshonnan.
Azt már a blog indításakor is tudtam, hogy Lynch ökölszabálya, miszerint egy weboldalhoz kétféle ember kell, egy, aki írja, meg egy, akit ez érdekel, a blogokra is vonatkozik - ezért nincsenek siránkozások, ezért írtam fel pár barátomat az indulásának órájában egy rss2email feedre.
Aztán amikor egyik felírt barátomat megkérdeztem, miután kivételesen felcsatlakozott valami üzenetküldő-rendszerre, “Na, és mi a véleményed a blogról?”, kisült, hogy ugyan ő örömmel veszi ezeket a bejegyzéseket, belemélyedni azonban nem nagyon van ideje.
Na, itt jöttem rá arra, hogy ez is éppen úgy weboldal, éppen úgy megvannak a kötött stílusszabályok, amiket évekig tanultunk.
A felismerés másik része az, amikor - mint említettem - Scobleizer blogján kutakodtam éjnek évadján, tudva, hogy még van vagy 50 post meg az ÉS eheti száma amit el kéne olvasnom weben. Azt eddig is tudtam, hogy a blog navigációs rémálom, de itt hasított belém az a gondolat, hogy ha valamiért nem olvasnak sokan blogokat, hát ez is oka..
Szóval a király meztelen: hívjuk web akármennyinek, továbbra is ugyanúgy kell rá írni, továbbra is ugyanazok a helyzetek, amiben használják, és hasonlóak a motivációk is. Ne tekintsük papírnak, mert nem az.
June 13th, 2006 at 1:43 pm
Nem tekintem papírnak. Ha papírnak tekinteném, akkor a trackback, pingback és komment lehetőséget leölném, illetve nem linkelnék, mert minek.
Viszont veled ellentétben beszélgetésnek tekintem, amire viszont rászánja az ember az időt. És nemcsak az írottak elolvasására, hanem lehetőleg a kommentálásra is.
Szóval értem, hogy nem papír, de a blog nem feltétlenül ‘az újság’, hogy naprakésznek kelljen lenni belőle.
(Egyébként ugyanannak az érmének a két oldalát nézzük, de lehet még ragozni.)